A plébános panaszkodott, hogy a karácsonyi oktáv alatt el kell mennie a világ másik végére, Litoměřicbe, hogy kötelezően részt vegyen a jubileumi év megnyitóján, amelynek értelmét a pásztori levelek ellenére még mindig nem tudta megfejteni. De mégis elment. Amikor a pápa és a püspök parancsol, jobb hallgatni, mint zúgolódni. Az útra az Szent Család Heródes elől Egyiptomba való menekülésének gondolatával biztatta magát, ami nem volt éppen olyan expedíció, amire valaki vágyott volna. Végül nagyszerűnek bizonyult. A plébánosnak annyira alacsonyak voltak az elvárásai, hogy meglepődhetett volna másként, mint kellemesen.
A jubileumi évvel kapcsolatos kételyek azonban megmaradnak. A plébános mindent jobban tudó, ezért felesleges kérdéseket tesz fel, hogy tulajdonképpen mire jók a szent kapuk, amelyekhez idén zarándoklatokat kellene tenni. Valaha, 1300-ban, VIII. Bonifác pápa alatt, aki kihirdette az első jubileumi évet, a szent kapu a teljhatalmú búcsúkhoz való hozzáférést jelentette. Csakhogy ezeket a jelenlegi egyházi jog szerint már el lehet nyerni azáltal is, hogy valaki rózsafüzért imádkozik a templomban vagy a Szentíráson meditál. Akkor, a középkorban a búcsúk nehezen elérhető terméket jelentettek, amely iránt nagy volt a kereslet, ma viszont ez egy olyan termék, amely bármikor elérhető, és a kereslet alacsony.
Ha a plébános nem talál értelmet a jubileumi évben a búcsúztatásban, akkor mit kereshet benne, és mit tegyen ebben az évben, amelynek egyedülálló fontosságát minden oldalról hangsúlyozzák? Szent Pál évében például figyelmesen elolvashatta volna az összes levelét, a papok évében pedig naponta külön imádkozhatott volna a templom szolgáiért. De hogy hogyan ünnepelhetné rendszeresen a jubileumot, azt nem tudja.
Viszont úgy döntött, hogy nem panaszkodik, hanem inkább keres valami értelmeset. Két ésszerű javaslat jutott eszébe, és itt kész megosztani az egyiket (a másikat talán idővel majd a szószékről súgja el önöknek).
Tehát, a jubileumi évek a régi törvény tradíciójára vonatkoznak, amikor – ötvenévente – a rabszolgákat elengedték és az adósságokat megbocsátották. Mit szólnánk tehát ahhoz, hogy az idei évet nagy kapcsolati újraindításként fogjuk fel? Néhány emberrel már volt tapasztalatunk, és bezártuk a szívünket feléjük, mert nem akarunk több sebet. Talán öt és huszonöt évente érdemes lenne szembenézni ilyen távoli közelségben lévő felebarátokkal – valószínűleg újra csalódni fogunk, de talán kellemes meglepetésben is részünk lehet. Isten irgalmasan és akár ezerszer is elfelejti mindazt, amit elrontottunk, amint hozzáfordulunk a bocsánatért. Nemcsak megbocsát, hanem el is felejt, és ismét helyreállítja velünk a kapcsolatát. Mikor máshoz, mint idén, imitálhatjuk őt ebben a cselekedetben? A restart részévé teheti azt is, hogy hajlandóak vagyunk a régi kölcsönöket ajándékokká alakítani. A plébános példával szeretne járni, és már nem nézni haragosan azokra a gyalázatosokra, akiknek az éjjeliszekrényén ott fekszik az egyik könyve.
A jubileumi évvel kapcsolatos kételyek azonban megmaradnak. A plébános mindent jobban tudó, ezért felesleges kérdéseket tesz fel, hogy tulajdonképpen mire jók a szent kapuk, amelyekhez idén zarándoklatokat kellene tenni. Valaha, 1300-ban, VIII. Bonifác pápa alatt, aki kihirdette az első jubileumi évet, a szent kapu a teljhatalmú búcsúkhoz való hozzáférést jelentette. Csakhogy ezeket a jelenlegi egyházi jog szerint már el lehet nyerni azáltal is, hogy valaki rózsafüzért imádkozik a templomban vagy a Szentíráson meditál. Akkor, a középkorban a búcsúk nehezen elérhető terméket jelentettek, amely iránt nagy volt a kereslet, ma viszont ez egy olyan termék, amely bármikor elérhető, és a kereslet alacsony.
Ha a plébános nem talál értelmet a jubileumi évben a búcsúztatásban, akkor mit kereshet benne, és mit tegyen ebben az évben, amelynek egyedülálló fontosságát minden oldalról hangsúlyozzák? Szent Pál évében például figyelmesen elolvashatta volna az összes levelét, a papok évében pedig naponta külön imádkozhatott volna a templom szolgáiért. De hogy hogyan ünnepelhetné rendszeresen a jubileumot, azt nem tudja.
Viszont úgy döntött, hogy nem panaszkodik, hanem inkább keres valami értelmeset. Két ésszerű javaslat jutott eszébe, és itt kész megosztani az egyiket (a másikat talán idővel majd a szószékről súgja el önöknek).
Tehát, a jubileumi évek a régi törvény tradíciójára vonatkoznak, amikor – ötvenévente – a rabszolgákat elengedték és az adósságokat megbocsátották. Mit szólnánk tehát ahhoz, hogy az idei évet nagy kapcsolati újraindításként fogjuk fel? Néhány emberrel már volt tapasztalatunk, és bezártuk a szívünket feléjük, mert nem akarunk több sebet. Talán öt és huszonöt évente érdemes lenne szembenézni ilyen távoli közelségben lévő felebarátokkal – valószínűleg újra csalódni fogunk, de talán kellemes meglepetésben is részünk lehet. Isten irgalmasan és akár ezerszer is elfelejti mindazt, amit elrontottunk, amint hozzáfordulunk a bocsánatért. Nemcsak megbocsát, hanem el is felejt, és ismét helyreállítja velünk a kapcsolatát. Mikor máshoz, mint idén, imitálhatjuk őt ebben a cselekedetben? A restart részévé teheti azt is, hogy hajlandóak vagyunk a régi kölcsönöket ajándékokká alakítani. A plébános példával szeretne járni, és már nem nézni haragosan azokra a gyalázatosokra, akiknek az éjjeliszekrényén ott fekszik az egyik könyve.
